Bakti József inkább már a jövő felé néz a Pilisvörösvárral (Interjú)
PEST MEGYEI III. OSZTÁLY, ÉSZAKI CSOPORT
Bakti József inkább már a jövő felé néz a Pilisvörösvárral
Csaknem ötévnyi szünet után, három és fél éve szerveződött újjá a pilisvörösvári labdarúgás, melyben az elnök, Bilau Csaba mellett cikkünk főszereplője, a 45 esztendős Bakti József (a képen) is oroszlánrészt vállalt. A nemrég kényszerűségből megállásra ítéltetett bajnokságban a Pilisvörösvári UFC harmadosztályú felnőtt, illetve U19-es együttesének is egyaránt ő az edzője. Hatalmas lelkesedéssel, nagy elszántsággal végzi a klubnál a rábízott feladatokat a játékos-pályafutása során többek között ’Vörösvár mellett Pilisszentivánon, Budaörsön, Solymáron és Üllőn is megforduló keménykötésű védő, aki érezhető büszkeséggel beszélt 16 esztendős Balázs fiáról, aki a Puskás Akadémia szépreményű tehetsége, és már korosztályos bajnoki címmel is büszkélkedhet.
– Tavaly nyáron egy kétfordulós osztályozót követően az FC Sződ legyőzésével jutottak fel újra a harmadik vonalba. Az osztályváltás ekkor terv is volt a klub részéről, vagy ott inkább ,,kifutott” eredménynek számított?
– A válaszhoz egy kicsit vissza kell mennünk az időben. Utoljára 2012-ben volt felnőtt csapata Pilisvörösvárnak, nem is akármilyen szinten, hiszen az NB III, Alföld-csoportjában versenyeztek. Ezután egy több mint ötéves szünet következett, amikor egy teljesen új, a nulláról induló, de nagyon lelkes gárdával vágtunk neki a „megye-háromnak”. Itt az új versenykiírás miatt egyből a „mélyvízbe” kerültünk, hiszen a negyedik-ötödik hely valamelyikén kellett volna végeznünk ahhoz, hogy megőrizzük a tagságunkat. Sajnos erről végül egy hajszállal lemaradtunk, így csak a negyedik osztályban kezdhettük meg a szereplésünket. Már a kezdeteknél megfogalmazódott mind a vezetés, mind a játékosok, saját magam és persze a szurkolók részéről is az azonnali feljutás igénye. Tudni kell, hogy a városban nagy hagyománya van a labdarúgásnak, és a szurkolók ki vannak éhezve a focira. Ezt jól mutatja három-négyszázas nézőszám a hazai derbiken. Idegenbe is rendszeresen többen eljönnek buzdítani a fiúkat, ezúton is köszönjük nekik a lelkesedésüket. Az előző bajnokságban izgalmas véghajrá után a második, azaz az osztályozót jelentő helyet szereztük meg a megérdemelt bajnok, Dunabogdány mögött. Az első ki-ki mérkőzést még szoros csatában elveszítettük Mogyoród FC ellen, de az utolsó eséllyel már élni tudtunk, és újra idegenben, magabiztosan győztük le a FC Sződ gárdáját. Tehát nagyon akartuk az osztályváltást, rettentő nehéz volt, de végül csak megcsináltuk.
– A mostani, nemrég félbeszakadt idénynek milyen célokkal, elképzelésekkel vágtak neki?
– Nagy izgalommal készültünk a számunkra szinte teljesen ismeretlen ellenfelekre és bajnokságra. Hamar meg is kezdtük a felkészülést, heti három tréninggel és edzőmérkőzésekkel hangoltunk, hogy minél kevesebb meglepetés érjen bennünket. Mint minden újonc csapatnak, természetesen a bennmaradás volt az elsődleges célunk. Ezen felül persze az is, hogy minél hamarabb felvegyük a pontvadászat ritmusát és kellemetlen ellenfelei legyünk mindenkinek. Minden aktuális vetélytársunkat próbáltuk minél alaposabban feltérképezni, és ez sok esetben nyerőnek bizonyult.
– Alig egy éve ugrottak egy szintet. Edzői szemmel nézve, melyek voltak az alapvető különbségek, eltérések a negyedik vonalhoz képest?
– Eléggé sok dologban különbözik egymástól a két osztály. Míg a negyedik vonalban, érzésem szerint, egy kissé fejetlenül játszanak a csapatok, itt azért mindenkinek van egy arculata, stílusa, hogy mit is akar pontosan játszani. Az már más kérdés, hogy ez valakinek tetszik, másnak viszont nem. Természetesen az iram az, amit elsősorban meg kell említenem, továbbá az is jellemző, hogy összeszedettebbek és taktikusabbak az egyes gárdák, vannak begyakorolt figuráik és a színvonal is magasabb. Szinte mindenhol található egy-két rutinos NB-s szintet, vagy a megyei I. osztályt megjárt játékos, aki színt visz a mérkőzésbe, így ez mindjárt élvezetesebb mindenkinek.
– Mennyire sikerült tavaly nyáron, illetve az idei télen tovább erősíteniük a ’vörösvári keretet?
– A feljutó csapatunkból sajnos többen – Molnár Csaba, Spiegerberger Zoltán, Szakszon Mátyás, Nick Erik és Skrodzkij Andzrej – sérülés, munkahelyi, tanulmányi vagy egyéb más elfoglaltság miatt abbahagyták, illetve szüneteltetik a labdarúgást, vagy éppen jóval kevesebbet tudnak edzésre járni, ami igencsak meglátszik. Ráadásul házi gólkirályunk, László Márk jelezte távozási szándékát, lényegében szinte az utolsó után pillanatban, de az egyesület nem akarta tőle elvenni azt a lehetőséget, hogy magasabb szinten játszhasson. Így végül korrekt körülmények között eligazolt a Komárom-Esztergom megyei I. osztályba szereplő Zsámbék csapatába. Ők mind meghatározó játékosai lettek volna a gárdánknak, ráadásul fiatalok még, és ezen a szinten kifejezetten gyorsak, úgyhogy nagy érvágás volt ez számunkra. Az érkezők, Thoma Zoltán, Koritsánszky Zsolt és Bogár Zoltán személyében voltak helyi visszatérők, illetve az idei télen a Puskás Akadémia csapatától a fiatal, de pilisvörösvári születésű Dani Zoltán is minket erősített tavasztól.
– Az egyesületnél a felnőtt futball mellett köztudottan élénk és színvonalas az utánpótlás-nevelés is. Mennyire számíthat a „helyi erőkre”, ha tehetségeket hozna fel az első csapathoz?
– A távozókat részben velük pótoltuk, hiszen nagyon tehetségesek, és maximálisan megbízom bennük, arról nem is beszélve, hogy többen már szép lassan bejátsszák magukat a csapatba. A célunk úgyis az, hogy minél több helyi és fiatal legyen a felnőtt gárdában. Rálátásom mindegyikükre van, hiszen évek óta őket is trenírozom. Tavaly megnyerték az U17-es bajnokságot, továbbá a Pécelen megrendezett Bajnokok Tornáját is egy kiváló hazai csapat ellen. Idén – nagyon fiatalokként – az U19-es bajnokságban – érzésem szerint – mindenképpen a dobogón végeztek volna, de akár még a bajnoki elsőség sem lett volna elérhetetlen. Sok egyéniség és kiváló képességű futballista van közöttük, akik jó ideig megoldhatják a helyi futballt. Ez egy igen kiváló generáció, igazán jó velük együtt dolgozni.
– Az Északi csoportban elért 10. helyezésük mennyire mondható reálisnak? Elégedettek egyáltalán vele?
– Ezzel kapcsolatban nagyon vegyes érzéseim vannak. Ugye előzetesen a biztos bennmaradást tűztük ki célul, de ahogy teltek-múltak a meccsek még az első öt hely megszerzését sem gondoltam lehetetlen feladatnak. Miért is ne, hiszen akik idegenben legyőzik a második, illetve a harmadik Váchartyánt és Püspökhatvant, valamint a listavezető Dunabogdányt hazai pályán, továbbá pontot rabolnak az erős Csomádtól, azok egy kicsit előrébb is nézhetnek. Igen ám, de aztán jöttek olyan vereségek, mint például a számomra érthetetlen Szob elleni vagy a már keményebb, de nyerhetőnek számító mérkőzések. Az egész bajnokságra igaz, és ettől izgalmas is, hogy itt bárki bárkit megverhet. Ránk sajnos ez különösen áll, hogy bárkit bárhol képesek vagyunk megverni, viszont akárhol ki is tudunk kapni. Úgyhogy szomorúan, de ki kell mondanom, a helyezésünk reális, jó esetben talán egy-két hellyel lehetnénk feljebb. Ennek ellenére büszke vagyok a fiúkra, hiszen Bilau Csaba elnökkel együtt tényleg a semmiből kellett felépítenünk egy felnőtt csapatot, és ők kiváló partnerek voltak ebben. Ki kell emelnem, hogy szinte a kezdetektől fogva munka mellett edzenek a játékosaink, méghozzá nagyon ideális létszám mellett, ami általában 16-18 főt jelent. Azt hiszem, ez végképp nem sok helyen van így.
– Kinek, illetve kiknek a teljesítménye vitte egyértelműen előre a gárdát a mostani bajnokságban?
– Nehéz a kérdés, mert mi sokkal inkább csapategységben értük el az eredményeinket, mintsem egyéni teljesítmények alapján. Ha mégis meg kell neveznem valakiket, akkor a kapusainkkal, Brezenák Lóránddal és Peller Zsolttal nem volt gond, mindketten jól teljesítettek, és felváltva védtek. A védelemben a Thoma testvérek, Zoltán és János nyújtottak többet. Középpályán a két fiatal, Fenyő Benjámin és Braun Benjámin tettek hozzá leginkább az eredményességhez. Végül a csatársorban Szőke Bertold érdemel említést, aki nemcsak a góljaival, hanem fegyelmezettségével és győzni akarásával mutat példát a többiek számára.
– Hosszú évek után az idén, méghozzá a 12. fordulóban összejött ismét a Pilisszentiván elleni szomszédvár-rangadó, amit hazai pályán végül 3–0-ra meg is nyertek. Külön figyelemmel várták ezt a 90 percet, egyáltalán mennyire csináltak belőle presztízskérdést?
– Igen, egy kicsit megkülönböztetett figyelemmel készültünk erre a találkozóra. Bár jobb lett volna vasárnap délután, sok néző előtt játszani, ahogy eredetileg a kiírás is szólt, de ellenfelünk kérésére halasztottunk, ez is mutatja a jó kapcsolatot a két klub között. Így végül egy esős szerdai napon, villanyvilágítás mellett került sor az úgymond rangadóra. Be kell valljam, az első félidőben jobb volt a vendégcsapat, továbbá, ha megkapja és berúgja a jogos tizenegyesét, akkor a folytatásban nagyon nehéz dolgunk lett volna. Szenvedtünk, valahogy nem találtuk a játék ritmusát és feszültek is voltak a srácok. A szünetben csak türelmet kértem tőlük, mert tudtuk, hogy ellenfelünk el fog fáradni a vizes és mély talajon. Szerencsére a csereként beálló Gáspár Olivér mesterhármasával eldöntötte a mérkőzést, de egyáltalán nem volt ez olyan könnyű, mint azt az eredmény mutatja.
– A fia, a 16 éves Balázs már ötödik éve a felcsúti Puskás Akadémia labdarúgója. Feltételezem nagyon büszke rá?! Mennyire mondható töretlennek az ő fejlődése, és szülő-edzőként véleménye szerint meddig juthat el labdarúgóként?
– Természetesen nagyon büszke vagyok rá, hogy a legmagasabb szinten játszik, és ott meghatározó csapattagként sikereket ér el. Óriási eredménynek tartom a Nike Premier Kupa-győzelmet Berlinben, az NB I-es bajnoki címet tavaly, és azt is, hogy a magyar válogatott mezét is már magára ölthette Spanyolországban egy nemzetközi tornán. Ő tipikusan jó példa lehet arra, hogy kitartó, következetes munkával olyan kis településekről, mint Solymár vagy Pilisvörösvár is el lehet jutni idáig. Úgy gondolom, a fejlődése szépen halad, s köszönhető ez annak is, hogy több szempontból is a lehető legjobb helyen van. Technikailag kifejezetten jó, mindkét lábával remekül bánik a labdával és rúgótechnikája is rendben van. Legfőbb erőssége, hogy remekül lát a pályán, mondhatni, olvassa a játékot. Egyéniség, aki öntörvényű, lobbanékony és nehezen viseli az igazságtalanságot. Természetesen van még sok fejleszthető terület nála, amin akad javítanivaló. Hogy meddig juthat el, az csak rajta áll, de az biztos, hogy a következő két-három év vízválasztó lesz számára. Ahogy mondták is neki, véget ért a gyerekfoci. Persze nagyon remélem, hogy megmarad a futball iránti alázata, megszállottsága, és akkor elérheti majd az álmait.
– Hogyan érintette a Pilisvörösvárt a koronavírus-járvány miatti kényszerű leállás? Felnőtt, illetve utánpótláskorú labdarúgóik miként próbálják meg átvészelni ezt a nehéz időszakot? A szakmai stáb miben tud nekik leginkább segíteni?
– Gondolom, nem vagyok egyedül a véleményemmel, de ez szinte mindenkinek nagyon rosszul jött, bár már számítani lehetett rá. A felnőtt csapatunknak azért, mert egy vereség után javítani szeretett volna és megmutatni, hogy tudnak ők többet is, az U19-eseink pedig egy szép győzelem után folytatni szerették volna a pontvadászatot. Tudomásul vették, vettük a döntést, de tény, egyre nehezebb elviselni ezt a helyzetet. A kényszerszünet alatt heti három alkalommal edzésprogramot kapnak a játékosok, így legalább mégis labdaközelben maradnak. Továbbá többször és rendszeresen kommunikálunk is velük, és megpróbáljuk tartani bennük a lelket.
– Mire számít, lesz még vajon folytatás a 2019/2020-as évadban?
– Személy szerint nem fűzök hozzá sok reményt, hogy lesz folytatása a mostani bajnokságnak. Ha mégis úgy alakulna, szívesen játszunk, de erre napról napra egyre kevesebb az esély. Egy picit már a jövőre készülünk, mert lesz dolgunk bőven, az biztos.
Kovács Krisztián